Hozzávalók:
- 80 dkg
vöröshagyma,
- 5 gerezd
fokhagyma,
- 10 dkg vaj,
- 10 dkg
füstőltszalonna,
- 1
kávéskanál Piros Arany,
- 1 csapott mk.
őrölt bors,
- 1 liter erős
húsleves, vagy
erőleves,
- egy csipet
szárított kakukkfűvel,
- 2
evőkanál liszt,
- 2 dl tejföl,
- 5 dkg
füstőltsajt,
- 1
evőkanál brandy,
- 2 dl
száraz fehérbor,
- só,
borecet, cukor, Erős Pista,
- egy
csomó vágott
petrezselyemzöld,
(- 1 cső piros
fűszerpaprika (szárított
is jó)),
- 4-6 szelet
pirítós ráolvasztott
füstőltsajttal.
A füstölt
szalonnát 1 cm-es szeletekre
vágjuk és a két
végén a végeitől 1 cm-re a
bőréig fél-hosszan bevágjuk. Zsírját kiolvasztjuk és a
sült szalonnákat kiszedjük, a
tálalásig félretesszük.
Lehúzzuk a tűzről és beledobjuk a vajat, hogy
felolvadjon.
A hagymát
és fokhagymát
megtisztítjuk. A vöröshagymát
0,5 cm-es karikára vágjuk. A
fokhagymákat késlappal megnyomjuk és
nem túl apróra felvágjuk.
A hagymákat a
zsiradékba tesszük,
meghintjük kakukkfűvel, picit megsózzuk,
borsozzuk. Nagylángon
összepirítjuk, majd ha a hagyma kiadta a
levét, visszavesszük a hőt (takarékra)
és fedő alatt kb. 30 perc alatt aranybarnára
pirítjuk. Akkor jó, ha kissé
édeskés és omlós lesz.
Ekkor
visszaforrósítjuk, megszórjuk a
liszttel és gyorsan kevergetve 1 percig együtt
pirítjuk( vigyázzunk a hagyma nehogy odakapjon!).
Ráöntjük a brandyt majd egy perc
múlva a 2 dl száraz fehérbort. Amint
kezd sűrűsödni keverjük bele a Piros Aranyat, majd
azonnal öntsük fel húslevessel.
Forraljuk fel, majd kis
lángon gyöngyözve
főzzük 10 percig.
Ezután egy
mélyebb edénybe
tegyük a 2 dl tejfölt, a petrezselyem
felét és erre merjük a levest, amit
botmixerrel keverjük krémesre.
Egy evőkanál
borecettel, egy
kávéskanál cukorral
ízesítjük, ha kell sózzuk.
Egy mk.
Erős Pistával tesszük pikánssan
csípőssé.
Csészébe
tálaljuk. (A csésze
szélébe tűzhetjük a
sült szalonnákat és erre és
csésze másik
felére támasztjuk a sajtos
pirítóst.) Tetejére kerül, mint egy kalap a sajtos pirítós.