Vaníliakrém:
Hat tojássárgáját
és három egész tojást
habosra kavarunk húsz deka porcukorral és egy
evőkanál liszttel. Feleresztjük fél
liter tejjel, beleteszünk fél rúd
vaníliát, és gőz fölött addig keverjük, amíg
sűrűsödni nem kezd. Ekkor levesszük a tűzről, a
vaníliát kiszedjük belőle és
kihűlésig tovább keverjük. Akkor
belekeverünk másfél deci
kemény tejszínhabot. Poharakba töltve
hűtőbe tesszük, és tálaláskor
cukros tejszínhabot nyomunk a tetejére.
Karamellkrém:
Öt deka porcukrot megpirítunk, és
kevés vízzel feleresztve, sűrűre főzzük.
Hat tojássárgáját habosra
kavarunk húsz deka porcukorral, és
feleresztjük hét deci tejjel. Tűzön addig
keverjük, amíg megsűrűsödik.
Levéve belekeverünk hideg vízben
áztatott, majd kevés forró
vízben feloldott egy és fél deka
zselatint és hozzákeverjük a sűrűre
főtt cukorkaramellt is. Az egészet
szitán áttörjük, majd ha kihűlt
elkeverjük három deci cukros
tejszínhabbal. Poharakban hűtőbe tesszük
és tálaláskor cukros
tejszínhabot nyomunk a tetejére.
Kávékrém:
Három púpozott
kávéskanálnyi darált
kávéból erős feketét
főzünk, és feleresztjük annyi tejjel, hogy
az egész hat-hét deci
tejeskávé legyen. Most hat
tojássárgáját
elkeverünk hat evőkanál porcukorral. Mikor sima,
feleresztjük a tejeskávéval
és tűzön addig keverjük, amíg
megsűrűsödik. Hozzáadunk másfél deka feloldott zselatint, majd
kihűlésig tovább keverjük. Hidegen
összekeverjük két és
fél deci vaníliás, cukros
tejszínhabbal és poharakba töltve hűtőbe
tesszük. Tejszínhabbal tálaljuk.
Kávébabkrém:
Fél deci nagyon erős feketekávét
elkeverünk tizenhét deka
vaníliás cukorral,
hozzászűrünk forró vízben
feloldott két és fél deka zselatint,
majd az egészet elkeverjük fél liter,
nagyon kemény tejszínhabbal. Vizezett teflon
formában néhány
óráig hűtőben tartjuk.
Tálalás előtt a formát
forró vizes ruhába csavarjuk, hogy a
krémet könnyen kiboríthassuk a
tálra.
Malakoff-krém:
Tizenkét deka vajat habosra kavarunk három
tojássárgájával
és tizennégy deka vaníliás
cukorral. Hozzákeverünk tizennégy deka
hámozott, pirított mandulát
és két evőkanál finom rumot. Egy
kristálytál alját kirakjuk
babapiskótával és meglocsoljuk
kevés vaníliás cukros tejjel, majd a
fenti krémből egy réteget
töltünk rá. Megint tejjel locsolt
piskóta és krém következik,
amíg a készlet el nem fogy.
Néhány órára hűtőbe
tesszük. Cukros tejszínhabbal, befőttel, vagy friss
gyümölccsel díszítve
tálaljuk.
Tejszínhabos piskóta:
Tizenkét darab rumba mártott
piskótával kirakunk egy
üvegtál alját és vegyes,
cukorban eltett gyümölcsöt (vagy aprított kandírozott esetleg aszalt és aprított)
szórunk rá. Hat
tojássárgájából,
tíz deka vaníliás cukorból
és egy evőkanál lisztből sűrű krémet főzünk
és befedjük vele a
gyümölcsöt. Megint rumba áztatott
piskóta, cukrozott gyümölcs és
krém következik. A tetejére
kúposan felhalmozott, cukrozott
gyümölccsel díszített
tejszínhab jön. Hűtve tálaljuk.
Rizskrém pohárban:
Negyed kiló megmosott rizst fél liter tejben
puhára főzünk, majd szitán
áttörjük. Elkeverjük
tizenkét deka vaníliás cukorral
és ha kihűlt fél liter tejszínhabbal.
Poharakba töltve, és a tetejére
két ujjnyi csokoládékrémet
téve, hűtőbe tesszük. Tálalás
előtt még tejszínhabbal
díszítjük.
Barackkrém:
Fél kiló áttört
kajszibarackot vagy barackízt habosra keverünk
negyed kiló porcukorral. Hozzákeverünk
harminc percig hideg vízben áztatott, majd
kevés forró tejben feloldott két deka
zselatint és fél liter tejszínhabot.
Vízzel kiöblített
üvegtálban hűtőben megfagyasztjuk, majd lapos
üvegtálra borítva,
habcsókokkal díszítve
tálaljuk.
Eper-, szamóca-, málna- és
ribizlikrém:
Ugyanúgy készülnek, mint az előző!
A magok miatt azonban szitán áttörjük a gyümölcsöket!
Finom kakaókrém:
Hat tojássárgájából,
hat evőkanál vaníliás
cukorból, négy evőkanál finom
kakaóból és fél liter
tejszínből kevés tejjel folytonos keveréssel sűrű krémet főzünk.
Ha teljesen kihűlt, elkeverjük fél liter
tejszínhabbal, és poharakban
néhány óráig hűtőben
tartjuk. Tejszínhabkúppal
díszítve tálaljuk.
Csokoládés grillage-krém:
Tíz deka porcukorból tíz deka
mogyoróval griliage-t
készítünk. Ha kihűlt
mozsárban finomra megtörjük. Hat
evőkanál porcukrot összekeverünk
két púpozott kanál
kakaóval, és egy kis csésze erős feketekávéval sűrűre főzzük, majd
kihűtjük.
Negyed kiló vajat habosra kikavarunk
három tojássárgájával,
összekeverjük a kakaós
masszával és három
tojásfehérje kemény
habjával. Egy ovális formát
jól kivajazunk, behintjük a megtört
grillage felével, beleöntjük a
krémet és a tetejét
beszórjuk a megmaradt grillage-zsal. Hűtőben megfagyasztjuk,
és kiborítva tálaljuk.
Orosz tea-krém melegen:
Két deka finom orosz teát fél liter
tejszínnel leforrázunk és
néhány perc múlva leszűrjük.
Négy
tojás sárgáját elkavarunk
tizenkét deka vaníliás cukorral
és a forró tejszínes teát
folytonos keverés közben
hozzá töltjük. Addig keverjük a tűzön,
amíg forrni kezd, akkor mokkás
csészékbe töltve forrón
tálaljuk.
Pörköltmogyoró-krém:
Két egész tojást kikavarunk
tizenöt deka vaníliás cukorral, egy
evőkanál kakaóval, három deka
darált, pörkölt mogyoróval
és fél liter tejjel.
Folytonos kavarás közben - közepes tűzön - addig főzzük,
amíg rotyogni kezd. Ekkor tovább keverve,
belecsurgatunk három evőkanál vízzel
elkavart egy púpozott evőkanálnyi
étkezési keményítőt.
Igen gyorsan megsűrűsödik. Poharakba vagy vízzel
kiöblített formákba
töltjük, és hűtőszekrénybe
tesszük. A formákból
kiborított krémet
kistányérokra tesszük és
tejszínhabbal körítjük. A
poharakban felszolgált krémnek a
tetejére nyomjuk a habot.
Puncskrém:
Hat tojássárgáját habosra
keverünk húsz deka. porcukorral, majd
két deci tejjel feleresztve, gőz fölött
folyton keverve, sűrűre főzzük, de felforrni nem hagyjuk.
Kihűlésig keverjük, akkor beleszűrünk
két deka feloldott zselatint és négy evőkanál finom
rumot, fél liter tejszínhabbal elkeverve
kiöblített formában hűtőbe
tesszük. Tejszínhabbal körítve
tálaljuk. Tálalhatjuk poharakban is, akkor
azonban a tetejére nyomunk tejszínhabot
és minden poharat egy-egy szem rumos meggyel
díszítünk.
Narancskrém:
I. 25 dkg porcukrot elkeverünk két
narancs és egy citrom levével, valamint egy
narancs reszelt héjával.
Összekeverjük fél liter kemény
tejszínhabbal és négy lap, az ismert módon
feloldott zselatinnal. Kikent formában három-négy
órára hűtőbe tesszük.
II. Hat tojás sárgáját
kikavarunk hat kanál cukorral. Három deka
- két deci forró vízben feloldott - zselatint elkeverünk narancshéjon
ledörgölt tizenkét kockacukorral
és egy citrom reszelt héjával.
Felforraljuk és folytonos keverés közben
beleszűrjük a kikavart tojásokba, majd az
egészet elkeverjük három narancs
és két citrom levével. Habverővel
keverve, sűrűre főzzük. Ha kihűlt elkeverjük
fél liter cukros tejszínhabbal és
poharakba töltve hűtőbe tesszük.
Tálalás: előcukrozott narancshéjjal
és egyéb cukrozott gyümölccsel
díszíthetjük.
Ribizli-málnakrém:
Szitán áttört egy liter ribizlit
és egy liter málnát
összekeverünk negyed kiló cukorral
és három deka kevés forró
vízben feloldott zselatinnal, majd háromnegyed
liter kemény tejszínhabbal elkeverve,
mély porcelántálban hűtőbe
tesszük. Tejszínhabbal tálaljuk.
Hófehérke:
Egy liter kemény tejszínhabba
belekeverünk kevés forró
vízben feloldott három deka zselatint, hat
evőkanál porcukrot, fél
kávéskanál reszelt
citromhéjat és
különféle friss
idénygyümölcsöt
(cseresznyét, meggyet, málnát, epret
stb.). Télen eltett gyümölccsel
pótolhatjuk. Légmentesen
elzárható kiöblített
formába töltjük és hűtőbe
rakjuk. Ha megdermedt, a formát egy pillanatra
forró vízbe mártva,
kiborítjuk.