Hozzávalók:
- 2 nagyobb csirkemell, négy szeletre bontva,
- 5 dkg vaj,
- 3 ek. olaj,
- 1 dl főzőtejszín,
- 1 ananász konzerv,
- 1 citrom,
- 1 narancs,
- 1 dl száraz fehérbor,
- 1 fél csomó petrezselyem,
- liszt, só, bors.
A hússzelet egyik oldalát sózzuk, a másik oldalát citrommal bedörzsöljük. A húsokat 0,5 órára hűtőben pihentetjük.
Az ananász konzervet felbontjuk. Ha karikás, 8 karikát felkockázunk. Az ananász kockákra egy fél citrom és egy fél narancs levét csavarjuk és ráreszelünk egy fél narancs héját. Végül 8-10 ek. ananászlevet öntünk rá, elkeverjük és állni hagyjuk.
Egy mélytányérba lisztet teszünk, egy kevés sót, megborsozzuk és ebbe forgatjuk meg a csirke melleket.
Nagyobb mély serpenyőben,vagy lábosban megolvasztjuk a vajat, hozzáadjuk az olajat és felhevítjük. Ebben süssük ki hirtelen a húsokat. Oldalanként 3 percig, hogy zsemlye színű legyen.
A sütőlébe beleöntjük a bort és elkevergetve a pörzsanyagokat feloldjuk, majd hozzáöntjük a felkockázott ananászt, visszatesszük a húsokat. Fedő alatt lassú tűzön puhára pároljuk. (Ha elfőné a levét vízzel pótoljuk, de ne hígítsuk!)
Ha a hús puha, szedjünk ki a léből és keverjük a tejszínhez, majd öntsük a húsra. 5-10 perc lassú rotyogás után eltűnik a tejszín-íz és kész a csibe. (Ne kevergessük, mert a hús összetörik!)