- 60 dkg brokkoli,
- 1 evőkanál olaj,
- 1 szál felkarikázott sárgarépa,
- 1 gerezd fokhagyma,
- 2 dl tejszín,
- 15 dkg főtt, füstölt bacon szalonna,
- 7 dl húsleves,
- 1/2 kis fej hagyma
- őrölt bors,
- reszelt szerecsendió,
- só
- vajas, paprikakrémes pirítós.
A megmosott brokkolit rózsáira bontjuk. A vastag fás főszárát eldobjuk. A húslevest felmelegítjük, beledobjuk a brokkoli rózsákat, a felkarikázott répát, a fél hagymát egészben. Enyhén sózzuk, borsozzuk és reszelünk rá egy kis szerecsendiót. A levest felforrósítjuk és közepes tűzön fedő alatt főzzük addig, amíg a répát az ujjunk között már szét tudjuk nyomni.
Közben a bacon szalonnát vékonyra csíkozzuk és olajon megpirítjuk. A szalonnát kivesszük és félretesszük tálalásig, az ízes maradék olajat a fővő levesbe csurgatjuk.
Ha a leves kész lehúzzuk a tűzről, kissé hűlni hagyjuk, majd a hagymát kivéve turmixoljuk. Nem kell teljesen pürésíteni, ha kisebb darabok maradnak benne kellemesebb fogyasztani.
Tálalás előtt elkészítjük a pirítósokat. Toast kenyeret átlósan háromszögre vágjuk, megpirítjuk és még forrón egy késhegynyi vajjal és paprikakrémmel, igen vékonyan áthúzzuk.
A levest csészébe tálaljuk. Rászórunk egy kis szalonna pörcöt és a csészére helyezzük a pirítóst.