Hozzávalók:
- 8 szelet sertéscomb,
- 10 dkg szeletelt ementáli sajt (8 szelet),
- 10 dkg tehéntúró,
- 5 dkg juhtúró,
- 1 tojás,
- 5 dkg vaj,
- 1 kocka Medvesajt (csípős paprikás),
- 4 nagy gerezd fokhagyma,
- 1-2 evőkanál finom zsemlemorzsa,
- 1 csokor petrezselyem apróra vágva,
- 3 dl száraz fehérbor (Olaszrizling)
- 3 dl húsalaplé (erőleves),
- 2 evőkanál édeskés mustár,
- 1 dl főzőtejszín,
- 1 dl olaj,
- só, bors, cukor.
A hússzeleteket megmossuk, szárazra töröljük, és kiverjük ( kissé vékonyabbra, mintha rántani szeretnénk)kb. 10 cm x 18 cm-es lapokká. Sózzuk, borsozzuk. Egy kicsit betesszük a hűtőbe. A sajtokat, a túrókat pedig vegyük ki.
Elkészítjük a hús töltelékét.
A túrót a juhtúróval és a kockasajttal villával összetörjük, meghintjük a petrezselyemmel és ráütjük a tojást. Csipet sóval ízesítjük, majd rányomjuk a 4 gerezd fokhagymát, meghintjük 1 ek. zsemlemorzsával és villával alaposan elkeverjük. (Ha túl híg lenne a masszánk adjuk hozzá a másik kanál zsemlemorzsát is.)
Elkészítjük a hústekercseket.
Fóliára kifektetjük a húslapokat. Az ementáli sajtlapot a húslapra fektetjük: a közepétől a vége felé, úgy hogy körben a szélénél és a végén is maradjon egy- egy centinyi szabad húsfelület. (Fel szoktam vágni a sajtot, mint a széles metéltet és így csíkonként gyorsan fel lehet fektetni a sajtot.)
Ezután szétosztjuk rajta az ízes túrókeveréket, elegyengetjük és a maradék sajttal befedjük. A töltelékkel fedett résznél elkezdjük lazán feltekerni.
A fólia segítségével egész gyorsan felhengergetjük a tekercseket.
Zsineggel sonkakötéssel rögzítjük a tekercseket. (Én nem mindig vacakolok ezzel; három hústű/tekercs. A két végét és az utolsó ráhajtást megtűzöm, oszt pássz.)
Serpenyőben olajat hevítünk ebbe jön a vaj és ha már habzik átforgatjuk benne a tekercseket. A kifehéredett tekercseket ezután lábosba szedjük át, olyanba, hogy egy sorban elférjenek. Ráöntjük a sütőlevet a serpenyőből, a bort, és annyi húsalaplevet, hogy a tekercseket ellepje. Lefedjük és közepes lángon fedő alatt pároljuk.
Ha hús már majdnem puha a mustárt elkeverjük a főzőtejszínnel egy kis alaplével, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. És húsra öntjük. A fedőt levéve kissé besűrítjük a szaftját. (Vigyázzunk nehogy nagyon sok folyadékot veszítsünk, mert igen sós lesz!)
Előmelegített tálra szedjük, lebontjuk a kötést, illetve eltávolítjuk a tekercsekből a hústűket.
Burgonyakrokett, rizs köret illik hozzá.
(Hidegen is igen finom!)