Hozzávalók:
- 30 dkg darált sertéscomb,
- 30 dkg darált marhacomb,
- 5-8 dkg abált szalonna,
- 3 tojás,
- 1 dl tej,
- 1 nagy fej apróra vágott dinsztelt hagyma,
- 1 csokor petrezselyem apróra vágva,
- liszt, zsemlemorzsa
- olaj a sütéshez,
- só, bors.
A húsokat igen finomra kell darálni. Ha van otthon húsdarálónk akkor nyert ügyünk van, ha nincs a hentesnek kell könyörögni, hogy darálja finomra.
Szóval ha van húsdarálónk, akkor magunk válasszunk ki egy-egy darab combot vágjuk kockára a szalonnával együtt és vagy kétszer engedjük át a darálón. Sózzuk, borsozzuk. 2 nyers tojással, a petrezselyemzölddel és a dinsztelt hagymával síma péppé gyúrjuk. (Ha nincsen otthon darálónk a szalonnát kaparjuk el és úgy gyúrjuk a masszához.)
Kanállal két tyúktojásnyi adagot vegyünk forgatsuk meg lisztben és vágódeszkán szeleteknek lapítsuk el kb. 1,5 cm vastagra. (Két húslapáttal ez gyorsan megy, úgyis kell majd a sütéskor is a két lapát.)
A lapokat mártsuk a felvert tejes tojásba - amit természetesen megsóztunk - majd morzsába forgatjuk.
A panírozott húslapokat bő forró olajban kisütjük. Sütéskor lapáttal fordítsuk meg a húst, mert könnyen eltörik.
Friss vegyes idénysalátával és sültburgonyával, vagy burgonyapürével és kompóttal tálaljuk.
(Jó-jó! De mi nem ezt ettünk, nem ám, ezért lett ez Igali. Kedves barátomék Igalon a gyógyfürdőben áztatták egy hosszú hétvégén fáradt testüket. Mivel a szállásukon jó főzési lehetőség volt a két asszony megegyezett egy marhapörköltben. Az egyik húsboltban egyáltalán nem volt már pénteken marhahús a másiknál csak sertéscomb volt (ami marha pörköltnek nem igazán jó). Gondolkodtam én is egy kombinációban, amiről a fenti recept szól. Vettem egy darab sertés combot. Pista barátom nem örült a dolognak, de hát ez volt, meg hát sör.
A szállásadó Ilonka néni látva a hezitáló asszonyokat, megkérdezte, hogy miért nem rántják. Na ekkor az én párom eléggé érdekes arcot vághatott, mert Ilonka néni folytatta: jó a disznó is, meg egy kis abált szalonna.
- Szalonnánk pedig nincs mondta Pista felesége.
- De adok én maguknak kedveském egy darabkát, az elég is lesz!
- No hozom is, meg a darálót is.
Én nem is értettem először, mi is lesz ebből, de aztán ami kisült, hát igencsak jó lett. Nos így lett a sertéscomb és abált szalonnás indításból rántotthús. (Vagyis, csak lehet fából vaskarika!)